Munkalehetőségek Keszthelyen

A „Keszthely Hazavár” program keretében hat előadásból álló, a fiatalok életpálya-tervezését elősegítő programsorozat indult Keszthelyen. Október 30-án Pongrácz Tamás a Viapan Group Zala megyei vezetője tartott előadást a keszthelyi munkaerőpiac aktuális trendjeiről, jövőben várható kilátásairól a Balaton Színház Kacsóh Pongrác termében.

A prezentációból az érdeklődő fiatalok megtudhatták, hogy milyen munkalehetőségeket találnak Keszthelyen és a környéken, ha itt szeretnének élni, letelepedni, elhelyezkedni. Az előadás során elhangzott, hogy a vendéglátáson túl a kereskedelem és a szolgáltató szektor jelentős a városban, ezeken a területeken pedig szükség van viszonylag nagy számban a szellemi foglalkoztatottak munkaerejére is. A keszthelyi munkaerőpiacon továbbá – ahogy az ország egészében – a szakmunkák értéke folyamatosan nő.

Az előadást egy jó hangulatú beszélgetés követte, ahol a résztvevők megoszthatták véleményüket egymással a keszthelyi munkaerőpiaci tapasztalataikról, és javaslatokat tehetek a projekt keretében megvalósuló programokra.

Kapcsolat

A jövőbe nézel, de nincs kinek feltenned a kérdéseidet?
Nem tudsz eligazodni a sok információ és támogatási lehetőség között?
Esetleg nincs hol kinyomtatnod a jelentkezési lapokat, pályázati felhívásokat?

Ezért hoztuk létre az ifjúsági szolgáltató irodát, mely 2018. október 15-től várja a keszthelyi fiatalokat.

Keress minket bátran!


E-mail: keszthelyhazavar@gmail.com