Indul a
„Keszthely hazavár!”
program

A keszthelyi önkormányzat elkötelezett a város demográfiai helyzetének javítása mellett, ezért is indítja útjára a „Keszthely hazavár!” elnevezésű programot, melynek megvalósítására 199,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán. Ennek keretében a keszthelyi letelepedést támogató kedvezményes lakásbérleti lehetőséggel, ösztöndíjakkal és széles körű segítségnyújtással igyekeznek megszólítani a fiatalokat.

A program célja a Keszthelyen élő, innen elszármazott, illetve itt letelepülni szándékozó fiatalok lakhatási körülményeinek javítása, számukra kedvező lehetőségek biztosítása annak érdekében, hogy mind többen döntsenek úgy: érdemes Keszthelyen letelepedni, családot alapítani, jövőt tervezni – erről Ruzsics Ferenc polgármester beszélt a projekt nyitórendezvényén. A fiatalok igényeihez illeszkedő ösztönzési rendszer részleteit, az egyes programelemeket a projekt keretében elkészülő ifjúsági cselekvési terv tartalmazza majd.

A nyertes pályázat révén 14 önkormányzati tulajdonú belvárosi lakást újít fel a város egyedülálló fiatalok és fiatal párok számára, mely kedvező, rezsidíj ellenében igénybe vehető lakhatási megoldást biztosít összesen 22 fő részére. A lakhatási támogatás mellett a pályázat keretében az önkormányzat további, a letelepedést elősegítő pénzügyi ösztönző és képzési támogatásokat kínál a 18-35 éves fiatalok számára összesen több mint 44 millió forint keretösszegben.

A megvalósítás három éve alatt a program számos életpálya-tervezést segítő szolgáltatást is nyújt a pályakezdő fiatalok számára. Ennek középpontjában olyan elemek szerepelnek, mint a munkaerőpiaci boldogulás elősegítése, a pályaválasztás támogatása és munkaerőpiaci ismeretek bővítése. Az életpálya-tervezést előadássorozat is segíti a legkülönbözőbb – például vállalkozási és álláskeresési ismeretek, a hazatérés személyes tapasztalatai, civil aktivitás – témákban.

A 2021 őszén záruló, EFOP-1.2.11-16-2017-00023 azonosítószámú projekt – melynek keretében több mint ötszáz fiatalt tervez megszólítani az önkormányzat – a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Kapcsolat

A jövőbe nézel, de nincs kinek feltenned a kérdéseidet?
Nem tudsz eligazodni a sok információ és támogatási lehetőség között?
Esetleg nincs hol kinyomtatnod a jelentkezési lapokat, pályázati felhívásokat?

Ezért hoztuk létre az ifjúsági szolgáltató irodát, mely 2018. október 15-től várja a keszthelyi fiatalokat.

Keress minket bátran!


E-mail: keszthelyhazavar@gmail.com