Elstartolt a
„Keszthely hazavár!”

2018. október 8-án a Balaton Színházba tartották meg a Keszthely Város Önkormányzata által elnyert EFOP-1.2.11-16-2017-00023 kódszámú „Keszthely hazavár!” projekt nyitórendezvényét.

Az eseményen elsőként Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Mint fogalmazott, a Keszthely hazavár! projekt fontos a város számára, hiszen a településen nagy problémát okoz a fiatalok elvándorlása. Ezt a folyamatot az önkormányzat szeretné megállítani, és a fiatalok számára olyan alternatívát kíván a jövőbe felvázolni, amiért megéri Keszthelyen maradniuk.

Ezt követően Remete Zsuzsa a program szakmai vezetője tartott rövid előadást a projektről. Elhangzott, hogy a tervek szerint a pályázat keretében 2021-ig több módon kívánja a város segíteni a 16 és 35 év közötti keszthelyi ifjúságot. A támogatási formák között kiemelhető a pénzügyi ösztöndíjak, a lakhatási támogatás, valamint az életvezetési, életpálya-tanácsadási szolgáltatások. A pályázatok várhatóan 2019 nyarától lesznek elérhetőek.

A rendezvény keretében Molnár Mihály projektmenedzser ismertette a projekt azon szegmensét, aminek részeként Keszthely belvárosában 14 önkormányzati lakás kerül felújításra. A teljes körűen renovált és berendezett lakások bérleti jogát pályázati úton nyerhetik el a fiatalok.

A nyitórendezvényen elhangzott előadások diasora ( általános ismertető, a lakások bemutatása), valamint a hivatalos sajtóközlemény elérhető a dokumentumtár menüpontban.

Kapcsolat

A jövőbe nézel, de nincs kinek feltenned a kérdéseidet?
Nem tudsz eligazodni a sok információ és támogatási lehetőség között?
Esetleg nincs hol kinyomtatnod a jelentkezési lapokat, pályázati felhívásokat?

Ezért hoztuk létre az ifjúsági szolgáltató irodát, mely 2018. október 15-től várja a keszthelyi fiatalokat.

Keress minket bátran!


E-mail: keszthelyhazavar@gmail.com